Inspiráció lakberendezéshez | A nagy lakásprojekt

Egy nagyon izgalmas fejezet előtt állok, hiszen augusztus végén lakást vásároltam és ezzel kezdetét vette a nagy lakásprojekt. Gyakorlatilag a teljes nyaramat azzal töltöttem, hogy lakáshirdetéseket böngésztem és mérlegeltem, hol tud találkozni az álomlakásról megalkotott elképzelésem a valósággal és a pénztárcámmal. Fontossági listát kellett felállítanom, hogy mik azok a dolgok, amiket el tudok engedni és mi az, amihez ragaszkodok.

Persze némi kreativitással és DIY megoldással hatalmas változásokat tudunk elérni. Szeretnék majd többet mesélni erről a folyamatról, de egyelőre még csak a tervezés fázisánál tartok. Már közeleg a kulcsátadás és beköltözés időpontja, így ennek apropóján összeszedem, mik az elképzeléseim az egyes szobákhoz.


Nappali

Egy hívogató, meleg színekben pompázó nappalit képzeltem el. A natúr, természetes anyagok a legszimpatikusabbak sok bézzsel és fehérrel. Azt viszont nem szeretném, ha túlzottan monoton lenne, így púderrózsaszínnel párosítanám, stílusban pedig a boho felé hajlanék. Fontos, hogy otthonos, kényelmes legyen egy kis olvasósarokkal és egy nagy könyvespolccal. Az se lenne baj, ha egy elektromos kandalló is helyet kapna idővel, illetve szeretnék a kanapé felett egy gallery wallt is, ahova akár a saját festményeimet is felaggathatnám. 



Hálószoba

A hálószoba kapcsán két variáció merült fel. Az egyik opció egy rusztikus, fabútorokkal berendezett háló lett volna téglatapétás vagy világosszürke fallal. A meglévő fehér sminkasztalom és állótükröm miatt azonban elvetettem ezt az irányt. Helyette egy vintage stílusú hálószobát álmodtam meg fehér bútorokkal és világoskék színű falakkal. Ráadásul ez színekben tökéletes harmonizál egy már meglévő képemhez; egy koptatott fehér keretben foglalt Magritte - Kastély a Pireneusokban reprodukció.



Dolgozó

A dolgozó elég nagy fejtörést okozott, mert a legtöbb kép, amit találtam egyhangú, minimalista szobákat ábrázolt. Nem szerettem volna egy hófehér, gyakorlatilag légüres teret használni dolgozónak, így tovább kutattam. Végül úgy döntöttem, hogy a világoszöld és a fa párosítás működne a legjobban. A zöld egyébként is egy nyugtató, gyógyító szín, ráadásul a természetet juttatja az eszembe. Így tehát a terv egy nagy méretű íróasztal, rengeteg növény, a komódon pedig egy régi írógép. 


Konyha

Bár a konyhafelújítás egy későbbi feladat lesz, azért ezt a teret se szeretném elhanyagolni. Szerencsére több konyhai eszközöm már meg is van, amik bézs illetve menta színűek, stílust tekintve pedig a vintage vonalba tartoznak. Bizony, ez nálam egy visszatérő elem. A legfontosabb feladat, hogy a konyhát otthonossá és praktikussá tegyem. Sok rendszerező praktikát nézek: hogyan érdemes elrendezni a polcokat, hol és hogyan tároljuk a zöldségeket illetve hogyan kerülhető el a zsúfolt konyhapultokat.



Fürdőszoba

Egyelőre a fürdőszobához sem fogok radikálisan hozzányúlni. Mint a konyha esetében, itt is arra fókuszálok, hogy a lehetőségekhez mérten saját stílusomhoz igazítsam. Elvégre pár (mű)növény, kép és apró dekoráció is fel tudja dobni a fürdőt. A WC fölé például biztosan egy létrás megoldást szeretnék választani, az legalább eltakarja a nem túl esztétikus panel hátfalat. Az se kizárt, hogy később megpróbálkozom a csempe fóliás felújításával is, bár kissé szkeptikus vagyok a tartósságát illetően. Majd meglátjuk.


Előszoba

Nincs nagy előszoba, de mivel ez az első, amit a lakásba érve meglátok, így szeretném, ha ez is jól nézne ki. Egy párnázott pad, alatta cipőtartó és fogas – nagyjából így nézne ki az alap. Ezt persze még lehet bolondítani különböző anyagokkal, színekkel, mintákkal, mondjuk egy mintás tapétával vagy két részre osztott színes fallal. Szerintem szuperül fel tudja dobni a teret és talán ellensúlyozza majd a panelekre jellemző beépített előszobai szekrény puritánságát is. 

a képek a Pinterestről származnak


Nektek melyik ötlet tetszik a legjobban?



You Might Also Like

4 megjegyzés

  1. Még új vagyok a blogodon, de ahogy látom, eléggé egyezik az ízlésünk! :) Én is imádom a natúr, természetes, vintage-bohó vonalat, és ha egyszer nagyobb lakásunk lesz a párommal, én is szeretnék minden szobának külön karaktert adni, de úgy, hogy nyilván harmonizáljanak egymással. :) A skandináv stílust is eléggé magaménak érzem, nálunk ez dominál jelenleg, úgyhogy innen is szeretnék átmenteni majd bizonyos elemeket. Szerintem manapság már rengeteg stílus és ötlet közül lehet válogatni, csak győzze pénztárcával az ember lánya! :D

    Kíváncsian várom a további bejegyzéseket, ez mindenesetre roppant kedvcsinálóra sikerült! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Először is, üdvözöllek a blogon és köszönöm ezt a szép kommentet! :) Örülök, hogy hasonlít az ízlésünk és annak is, hogy idetaláltál. Azért is szeretem ezt a vintage-bohó vonalat, mert amellett, hogy csodaszép, van egy kellemes, otthonos varázsa. Még a hygge életérzést is hozza, ha már a skandináv iránynál tartunk. Remélem, a közeljövőben nektek is sikerül elérnetek ezt a célt. :)
      Az pedig biztos, hogy lehetőségekben nincs hiány. :D Még ha a pénz nem is lenne akadály, akkor is nehéz lenne dönteni a rengeteg stílus között, kész bőségzavar.

      Törlés
  2. Szia!
    Juj de vártam már ezeket a bejegyzéseket! :) Még egy korábbinál írtam is, hogy nagyon kíváncsi lennék a lakberendezős tippjeidre, ötleteidre, és azt kell mondanom, megérte várnom. :D
    Előre is sok sikert (és persze kitartást) a költözéshez!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Emlékszem rá és nagyon örülök, hogy elnyerte a tetszésedet :D Az utóbbi időben teljesen magába szippantott ez a téma, szinte nem telik el úgy nap, hogy ne nézelődnék és terveznék. Már borzasztóan várom, hogy végre beköltözzünk. :)

      Törlés